Homloka elé

Beköltözöm egy fába, tölgyfába talán,
kilakoltatott madarak manzárdszobáiba.
Sietve kiürített városka az a fa,
utcáin limlom, elveszített madárének,
bevert, bezúzott levelek.
Hurcolkodom, szülővárosom lesz az a fa,
anyám is ott él, már szerelmes,
csak apám nem jött még haza,
ujja inog a szélben, énekét
hazahajítja messziről,
földindulással érkezik,
dünnyögve körülszimatol,
nem szól, csak kalapja dörög,
s este, amikor elalszik,
kiülünk homloka elé.

<< Vissza