Sirató-ének

Édeském hiába hunyom le szememet
látlak a műtőben ahogy pupillád szűkül a kíntól
fekszel széttárod térdeidet lábodat leszíjazza a műtős
s te várod a kést a rideg orvosi műszert a doktor
elveszi magzatodat a szöghajú kedves jószágot akivé lenne
a véredből-véremből-vérünkből fakadót Jaj tudom én
nem élhet aki meg sem született s nem halhat meg aki nem élt még
de jaj nem tudom azt hogy hol kezdődik az élet az élet
Nem is azt siratom én a holtan is élőt eleve halálraítéltet
lépését siratom én gagyogását első gőgicse-szavát
a mosolyát siratom én a sírását siratom én nem a halálát
Te életedet siratnám én ha belehalnál nagy zokogással
fennszóval halállal siratnám te halálodat ha belehalnál
hűlt-érccé-merevült szemedet siratnám én nagy zokogással

Csöpp a szemed a szemed
jaj hova lett hova lett
eltört a százlátó üveg
jaj hova lett hova lett

hova lett Szeder-arcodat siratnám én nagy zokogással
a véredet siratnám magozatlan magzataink kötőanyagát én

Vérgyöngy – igazgyöngy
jaj leszaladt leszaladt
ér a fonál elszakadt
jaj mi maradt mi maradt

Láttál-e már vérkövet
csak az maradt
megkövült a kínok roppant
prése nyomása alatt

A melledet siratnám én két kacagó ziháló dombot
ujjaim szelíd utcakölykök »enyém a vár«-at játszanak rajt
elhidegült szádat siratnám csókok hamuját puha szádon
suta szerelmünket siratnám minden szépségre bizonyosság
Te életedet siratnám én nagy zokogással ha belehalnál
húsz esztendő kevés prémium a halálra nagyon kevés

Gyorsabban ver a szívem féltelek agyamban elomló
futóárkok a barázdák gondolatok remegve kúsznak
könnygázzal támad a rémület jaj nincs biztos menedékük
roppan a csont-fedezék sejtjeim kínoktól riannak
Ha asszony volnék őszhajú csecsemőt szülnék az uramnak

<< Vissza