Micsoda nehéz éjszaka,
öreget köhögtető!
Elforog lassan, nyílik a
csillagtól rücskös tető.

Fölnéz, figyel a képzelet,
káprázik, istenre lát.
Féltében ő gondol ilyet,
rettegő, rossz éjszakát.

A magány szívig ér; pedig
szerelem ideje van.
Aki él, ölelkezik. –
Itt csak én gyötröm magam.

Vállaltam olyan csoda dolgot,
amire senki se kért.
Énekelek melegebb fényű,
romlatlan csillagokért.

<< Vissza